- Bár korántsem vagyok prűd, azt hiszem még nincs itt ennek az ideje. – váltam ki a több percesre nyúló csókból, mikor éreztem, hogy Stefan már a nadrágja csatjával bajlódik.
- Oké. Játsszuk újra a múltat. – mondtam az általam mondottakkal korántsem tiltakozva a másik, majd ugyan úgy, mint anno kiszálltam a kocsiból, és a vámpírral kézen fogva sétáltunk az elegáns, ám mégsem túl feszengő rendezvény felé.
- Ugye tudod, hogy mindig tudom mikor hazudsz Stefan? – kérdeztem miközben megálltunk egy asztal mellett, majd figyeltem ahogyan eközben egy pincér egy-egy pohár pezsgőt helyez le elénk.
Mivel a másik válasz helyett inkább a pezsgőért nyúlt, majd koccintáshoz emelte a kezét én magam is fölöslegesnek tartottam a további kérdezősködést, hiszen szavak nélkül is tudtam, hogy a fiú pontosan tudja, hogy mivel játszik, ha esetlegesen csupán átverés lenne a gonosz felének való behódolása.
- Kettőnkre, a közös múltra, és arra, ami esetlegesen még előttünk áll. – mondott rövidke, ám annál lényegretörőbb köszöntőt a fiú, mire én csupán elmosolyodtam, majd belekortyoltam a pezsgőbe.
- Hmm. Azt hiszem ideje lenne kiszemelni az áldozatokat. Unatkozom. – jelentettem ki miután az asztalra tettem az immár üres poharat, mire Stefan egy tőlünk nem messze álló fiatal párra mutatott.
- Mit szólsz hozzájuk?
- Benne vagyok. – adtam válaszul és elindultam az ominózus gerlepár felé miközben Stefan követett.
- Nagy jól áll ez a ruha. – hajolt oda a fülemhez hátulról a másik, mire én hátrafordultam és kacéran végigsimítottam az arcát.
- Sziasztok. – köszöntem rá a kiszemeltekre, majd miután mindketten felénk fordultak rögtön a lényegre tértünk.
- Kövess minket. – mondtam szinkronban a másikkal az igézés eszközét alkalmazva az előttem álló férfin, miközben Stefan ugyanezt tette a nővel.
Egy nem messze lévő lakásba mentünk, amit Stefan már bizonyára régebb óta bérelhet, hiszen nem úgy nézett ki, ahol már vagy 50 évbe nem jártak, sőt, az utóbbi időben elég nagy aktivitás lehetett, ugyanis még érezni lehetett a vér szagát a lebegőben. Ez a felismerés csak még inkább megerősítette bennem azt, hogy Stefan talán újra a régi, talán van remény a számunkra, majd egy pimasz mosoly kíséretében löktem az általam megigézett férfit egy fotelba.
- Maradj csöndben. – folytattam az igézést rajta, majd kicsit sem habozva belemélyesztettem a fogaimat, mire a Stefan kezei közt lévő nő rendre próbált szabadulni a fiú szorításából, ám sikertelenül.
- Hé. Nyugi. Akarod, hogy meggyógyítsuk? – kérdezte Stefan egy őrültre hasonlító tekintettel a nőre nézve, mikor leszálltam a férfiról, és tisztán láthatóvá vált a nyakán tátongó seb.
- I-igen. – válaszolt a nő, mire Stefan rám nézett, majd bólintott, én pedig kicsit sem habozva felsértettem a csuklómon a bőrt, és a férfi szájához szorítottam azt. Mikor már úgy véltem, hogy eleget kapott elhúztam tőle karomat, melyen pillanatok múlva már egy karcolás sem látszódott.
- Kik vagytok ti? Vagy mik? – kérdezte rémülten a nő, mire Stefannal együtt felnevettünk, én pedig a lehető legnagyobb természetességgel válaszoltam.
- Vámpírok.
- Nem létezik, mégis hogyan? – kérdezősködött tovább a lány, ami őszintén szólva már kezdett idegesíteni, így nemes egyszerűséggel fogtam a fiúját és egy gyors mozdulattal kitörtem a nyakát.
- Neem! –ordította el magát szinte hisztérikusan a másik, mire én csupán felnevettem.
- Ne legyél ilyen kegyetlen Beka. – szólalt meg ugyancsak nevetve Stefan, mire én vámpír sebességgel előtte teremtem, és a kezei közt lévő nőt nemes egyszerűséggel a falhoz vágtam, melynek következtében az elájult, majd magamhoz rántottam őt, és a régi szép időkre emlékeztető hosszas, és rendkívül szenvedélyes csókban részesítettem.
- Pont mint régen. – váltam ki a csókból, mire Stefan visszarántott, és ezúttal ő kezdeményezett. Olyan erővel száguldottunk a fal felé, hogy egy pillanatra még én magam is éreztem a becsapódás fájdalmát, ám ezt követően meglepően gyengéden tett a másik föl egy alacsonyabban lévő asztalra miközben lehúzta a ruhámon lévő cipzárt, és a vállamat kezdte kényeztetni, és haladt egyre csak lejjebb, mellyel egy időben folyamatosan tolta lejjebb a ruhámat, majd egy óvatlan pillanatban teljesen le is hámozta rólam azt.
Mivel nem hagyhattam, hogy teljesen átvegye fölöttem az irányítást, még ha éppenséggel a szexről is legyen szó, habozás nélkül ütköztem vele együtt a szemben lévő szekrénynek és nem törődve a gombokkal széttéptem rajta az inget és a szomszédos szobába irányítottam, mely ugyan gyérül volt berendezve, de egy nagy franciaágy helyet kapott benne. Vehemensen csaptam be magunk után az ajtót, és mire megfordultam a másik már a nadrágját is levette, majd ismét csókolgatni kezdett kezdve a nyakammal, és az eddigi vad csatározásnak tűnő játékunkkal teljesen ellentmondóan gyengéden szabadított meg a melltartómtól, és ejtette azt a földre.
Határozottan dobott engem az ágyra, majd pillanatok alatt már egyetlen textildarab sem állt már egy aktus bekövetkezése ellen. Mikor Stefan belém hatolt akaratlanul is egy nyögés hagyta el a számat, majd egyenletes ritmusban hullámozva indultunk el mindketten a csúcs felé. Egyszerre ért el mindkettőnket a legszebb gyönyör, ami egy nő és egy férfi között valaha is bekövetkezett, majd abban a pillanatban a fiú mélyen a szemembe nézett, és pár másodperccel később már zihálva feküdt mellettem. Még számomra is idő kellett, mire képes voltam újra rendesen venni a levegőt, és akkor váratlanul Stefan fölött teremtem, kezeit erőteljesen az ágynak szorítottam, majd az arcom teljesen átalakult, és vadul csaptam le rá. Ugyan máskor nem volt szokásom vámpírok vérét szívni, ám szex után mindig sort kerítettem erre, mely amellett, hogy sokkal több erőt adott mint bármely embere vére, egyfajta biztosíték is volt arra, hogy a másik tudja, mindig is én leszek a dominánsabb.
Mikor a fiú már próbált a szorításomtól szabadulni egyéb jel nélkül engedtem el a nyakát, és kissé véres ajkakkal, mosolyogva néztem le rá, majd a szorításból engedtem, és már csak formálisan fogtam a másik csuklóját.
- Te tényleg semmit sem változtál. – vigyorodott el Stefan, mire én leszálltam róla, és a szobában lévő egyetlen szekrényben kezdtem el női ruha után kutatni.
- Te viszont még nem kérdezted meg a nevüket. De ahogy hallom valaki már ébredezik. Menj, mindjárt csatlakozom én is. – mondtam, miközben kivettem egy fölsőt, és egy farmert az egyik polcról, és mire megfordultam a srác már fölöltözve lépett ki a szomszéd helységbe.
Hamar követtem őt én is, és láttam ahogy az újdonsült vámpírfiú fölött áll, és éppen a neve iránt érdeklődik, ami akaratlanul is mosolyra késztetett.
- Rob. – szólalt meg az összezavarodott tekintetű férfi, aki mindeközben minduntalan az állát tapogatta, bizonyára érezvén az újonnan keletkezett fogait.
- Csak egyféleképpen vethetsz véget a fájdalomnak Rob. Az ő vérével. – mutatott Stefan a még mindig eszméletlenül a földön fekvő nőre, és közelebb vezette hozzá a férfit. Lehajolt a nőhöz, akin tisztán láthatóvolt a nyaklánca, rajta egy névvel.
- Csak mélyeszd bele a fogaidat. Menni fog. Hidd el Ronda is azt akarja, hogy élj. – mondta a másik, miközben elsöpörte a lény haját az útból, ezzel annak nyakát csupaszon hagyva, mire Rob pár pillanatnyi habozás után beleharapott a nőbe.
- Mostmár van, aki elvégezi a piszkos munkát. – sétált mellém Stefan érzelemmentes vigyorral az arcán, mire én is rámosolyodtam, és átkaroltam őt.
- Ideje visszamennünk. Megigézem, hogy itt maradjon. – néztem föl rá, majd meg is tettem amit mondtam, és a másik mellett elhaladva léptem ki a lépcsőházba, majd bevárva a másikat indultunk vissza az autó felé.
2012. január 27., péntek
2012. január 19., csütörtök
It's so much fun! - ötödik fejezet
Az Adammel való beszélgetésem után biztos voltam benne, hogy a terv a lehető legjobb úton halad, éppen ezért úgy döntöttem, hogy megengedhetek magamnak egy kis veszélyt, és legfőbb terveim között szerepelt, hogy épp a Salvatore panzióban fog újra megtörténni az, amire azóta vágyom, mióta Klaus kihúzta belőlem a tőrt és újfent élhetek. Nem mintha érzelmek nélkül nem lenne teljes az életem, de mikor Stefannal együtt voltam azok a fantasztikus játékok mellé, melyeken együtt elégítettük ki a vér iránti szomjunkat, vad éjszakák is tartoztak, melyek túl jók voltak ahhoz, hogy lemondjunk róluk. Igaz az alatt a pár nap alatt, amíg szerencsém volt az új Stefant megfigyelni rájöttem, hogy muszáj leszek elővenni azt az édesanyámtól örökölt mindent felül múló csáberőt, amely eddigi életem során sohasem hagyott cserben.
Elővéve elégedett vigyoromat léptem be a kúriába, mely jelen esetben a valós hangulatomat mutatta, és miután ledobtam a nappaliban lévő kanapéra a ruhákkal teli táskákat a minibárhoz fordultam segítségül, majd elővettem két poharat, és egy tasak vár tartalmát elosztottam közöttük, majd mire felnéztem Stefan már ott állt fölöttem, és határozattan gyanakvó tekintettel meredt rám.
- Tessék, ezt neked töltöttem. – adtam a kezébe az egyik poharat, majd miközben alulról fölfelé haladva végigpásztáztam őt a vállát kissé megérintettem, és úgy haladtam el mellette.
- Gondolom te is érzed, hogy senki sincs a házban rajtunk kívül. – tartotta meg kissé félrehúzott mosolyom, miközben hangomba egyértelműen a pimaszság csengett.
- Rebekah. – szólat meg határozottan az a Stefan, aki csupán a hajszínében hasonlít a régire, majd az általam neki adott poharat továbbra is a kezében tartva fordult felém.
- Ó nyugi, csupán a vásárlás dobta föl a kedvem. Vettem pár észveszejtően szexi darabot. Akarod látni a legjobbat?
- Damon bármikor hazaérhet. – adott egy olyan választ a másik, amit én határozottan igennek vettem, és egy pillanatra megcsillant előttem a reménysugár, mely szerint az a fiú, akivel anno olyan jól szórakoztam, még mindig ott van bent.
Nem is igazán akartam szavakkal húzni az időt, hiszen megismerkedésünkkor is inkább a tettek, mint a becses monológok hoztak össze minket, így hát miután egy húzásra megittam a poharam tartalmát megfogtam a nemrég lerakott táskákat, és a szobám felé vettem velük az irányt. Mikor éppen a cipzárt akartam fölhúzni eszembe jutott, hogy van egy igen elcsépelt módja annak, hogy ez más tegye meg helyettem, így Stefan nevét kiáltottam, aki hamar ott is termett, és anélkül, hogy bármit is mondanom kellett volna fölhúzta a cipzárt a ruhámon.
- Még mindig ugyanolyan az illatod. – szólalt meg végül, majd mikor megfordultam meglepetten tapasztaltam, hogy egy, az én ruhámhoz tökéletesen illő fekete ing volt rajta, és a kopott farmerjét is egy valamivel elegánsabb sötétebb darabra cserélte.
- Nos. Van kedved egy kis régi mókához? – kérdezte, mire én csupán egy hatalmas vigyorral adtam jelét annak, hogy nagyon is van, majd elfogadva a felém nyújtott kezét indultunk el lefelé.
- Csak hogy tudd, akármennyire is ínyemre van a dolog azért tekintve, hogy nekem barátom van hanyagolnám eme bájos kis városka adta lehetőségeket.
- Hmm. Nyugi. Tudok sokkal jobb helyet annál. – mondta azzal a régi, ám egyben ugyan olyan misztikusan csengő hanggal, majd kissé közelebb hajolt, és úgy folytatta.
- Imádni fogod. – tette hozzá immár úgy, hogy ajkaink majdnem összeértek, ám a következő pillanatban el is fordult és a kocsija ajtaját nyitotta ki előttem.
- Hölgyem.
- Köszönöm. – mondtam, majd hirtelen belém hasított, hogy habár minden a réginek tűnik valamiért fordítottnak érzem a szereposztást, ám egyenlőre úgy láttam jónak, hogy hagyom a gyeplőt a kezében, azonban a kellő pillanatban vissza is veszem azt.
Körülbelül fél órán keresztül tartott az út mire megérkeztünk egy másik városba, ahol éppen egy szabadtéri álló fogadást tartottak, melynek látványa azonnal visszarepített a múltba, és gondolkodás nélkül vettettem magam Stefanra, és kezdtünk vad csókcsatába.
A csókja olyan mámorító volt és szenvedélyes, hogy egy pillanatra sem akartam tőle elszakadni, ám 1920-ban, egy nyílt utcán parkoló autóban még magam sem mertem tovább lépni a fizikai érintkezés terén, sőt ami azt illeti még ez is túl sok volt, hiszen Klaus azon vehemenciáját tekintve, ami az én védelmemhez társul, még ez is túl indiszkrétnek tűnt.
- Abba kell hagynunk. – mondtam levegő után kapkodva, ám számat még mindig Stefan ajkaihoz tapasztva, ám végül mégis sikerült erőt vennem magamon és elszakítanom magamat tőle.
- Én nem félek. Neked sem kéne. – mondta Stefan miközben újra felém hajolt, amely csábításnak én ismét nem tudtam ellenállni, és immár a másik ölébe csúszva folytattuk az elmerülést; egymásban. Sokan nem tudják, de ha két vámpír ilyen vehemenciával kapcsolódik egymáshoz, sokkal vibrálóbb érzelmi hullámok járják át a részt vevők testét, mint az átlag emberek esetében.
- Azt mondtam nem. – vágtam magam ismét az anyósülés támlájának minden vámpír erőmet összegyűjtve, és kerülve a másik csábító tekintetét egy, az utcán álló lámpa fényét kezdtem el töretlenül kémlelni.
- Stefan ez nem helyén való. Vissza kell mennünk. – jelentettem ki, majd kiszálltam a kocsiból, és vártam, hogy a fiú is ugyanezt tegye.
- Nik sohasem ölne meg. Szinte már a testvérem.
- De nekem nem csak szinte, hanem valójában az. Érzem mikor beszél komolyan, és amely szabályokat lefektetett szentírásnak tekinti. Ne húzz ujjat vele! – hangzott el végül tekintélyt parancsolóan az utolsó mondat a számból, majd miután láttam, hogy végre Stefan is komolyan veszi a dolgokat belé karoltam, és így indultunk el a nem messze lévő park felé, ahol éppen egy pompás estet tartottak.
- Üdvözletem eme csodás hölgynek. – szólalt meg mögülem egy hang, amire Stefannal együtt fordultunk hátra, és erőltetett mosolyra húzott szájjal fogadtam Chichago fő emberének üdvözletét, aki mellett mindeközben Niklaus szélesen vigyorgott.
- A huga elbűvölően szép Mr. Klaus.
- Köszönöm polgármester úr. Édesanyánktól örökölte, Isten nyugosztalja. – válaszolt a tőle megszokott negédes hangon a testvérem, mire egy kissé bíráló pillantást vettettem felé.
- Igaza van uram. Mitöbb, biztos vagyok benne, hogy nem igen talál szebbet nála eme pompás vendégseregben sem. – szólalt meg végül Stefan mellettem, mire kedves arccal néztem föl rá, és amennyire csak lehetetett, még közelebb húzódtam hozzá.
- Jól mutatnak együtt. –szólalt meg ismét a polgármester, majd kezet fogott Nikkel, és a többi vendég felé indult.
- Muszáj kedvességgel a közelébe férkőznöm. Mostanra már az egész vezetőség verbénát iszik. – szólalt meg immár semmitmondó arccal Klaus, majd egy arra járó pincértől elvett egy pohár pezsgőt, és egy húzásra megitta azt.
- Türelmesnek kell lenned testvérem. Végre tudod kinél a kő, idő kérdése és a tiéd lesz. – nyugtatta meg a láthatóan feszült bátyámat az oldalamon lévő férfi, mire Nik bólintott.
- Azt hiszem szerzek ebből még egyet. – emelte meg az üres poharát végül, és elindult egy közelben lévő pincér felé.
- Tényleg kedvel. –fordultam szembe a másikkal, majd a frakkjánál fogva közelebb húztam, és a füléhez hajoltam.
- Kedvem támadt szórakozni. – mondtam, mire Stefan hallhatóan felnevetett, és ismét a karját tartotta felém.
- Ahogy csak óhajtja kisasszony.
Elővéve elégedett vigyoromat léptem be a kúriába, mely jelen esetben a valós hangulatomat mutatta, és miután ledobtam a nappaliban lévő kanapéra a ruhákkal teli táskákat a minibárhoz fordultam segítségül, majd elővettem két poharat, és egy tasak vár tartalmát elosztottam közöttük, majd mire felnéztem Stefan már ott állt fölöttem, és határozattan gyanakvó tekintettel meredt rám.
- Tessék, ezt neked töltöttem. – adtam a kezébe az egyik poharat, majd miközben alulról fölfelé haladva végigpásztáztam őt a vállát kissé megérintettem, és úgy haladtam el mellette.
- Gondolom te is érzed, hogy senki sincs a házban rajtunk kívül. – tartotta meg kissé félrehúzott mosolyom, miközben hangomba egyértelműen a pimaszság csengett.
- Rebekah. – szólat meg határozottan az a Stefan, aki csupán a hajszínében hasonlít a régire, majd az általam neki adott poharat továbbra is a kezében tartva fordult felém.
- Ó nyugi, csupán a vásárlás dobta föl a kedvem. Vettem pár észveszejtően szexi darabot. Akarod látni a legjobbat?
- Damon bármikor hazaérhet. – adott egy olyan választ a másik, amit én határozottan igennek vettem, és egy pillanatra megcsillant előttem a reménysugár, mely szerint az a fiú, akivel anno olyan jól szórakoztam, még mindig ott van bent.
Nem is igazán akartam szavakkal húzni az időt, hiszen megismerkedésünkkor is inkább a tettek, mint a becses monológok hoztak össze minket, így hát miután egy húzásra megittam a poharam tartalmát megfogtam a nemrég lerakott táskákat, és a szobám felé vettem velük az irányt. Mikor éppen a cipzárt akartam fölhúzni eszembe jutott, hogy van egy igen elcsépelt módja annak, hogy ez más tegye meg helyettem, így Stefan nevét kiáltottam, aki hamar ott is termett, és anélkül, hogy bármit is mondanom kellett volna fölhúzta a cipzárt a ruhámon.
- Még mindig ugyanolyan az illatod. – szólalt meg végül, majd mikor megfordultam meglepetten tapasztaltam, hogy egy, az én ruhámhoz tökéletesen illő fekete ing volt rajta, és a kopott farmerjét is egy valamivel elegánsabb sötétebb darabra cserélte.
- Nos. Van kedved egy kis régi mókához? – kérdezte, mire én csupán egy hatalmas vigyorral adtam jelét annak, hogy nagyon is van, majd elfogadva a felém nyújtott kezét indultunk el lefelé.
- Csak hogy tudd, akármennyire is ínyemre van a dolog azért tekintve, hogy nekem barátom van hanyagolnám eme bájos kis városka adta lehetőségeket.
- Hmm. Nyugi. Tudok sokkal jobb helyet annál. – mondta azzal a régi, ám egyben ugyan olyan misztikusan csengő hanggal, majd kissé közelebb hajolt, és úgy folytatta.
- Imádni fogod. – tette hozzá immár úgy, hogy ajkaink majdnem összeértek, ám a következő pillanatban el is fordult és a kocsija ajtaját nyitotta ki előttem.
- Hölgyem.
- Köszönöm. – mondtam, majd hirtelen belém hasított, hogy habár minden a réginek tűnik valamiért fordítottnak érzem a szereposztást, ám egyenlőre úgy láttam jónak, hogy hagyom a gyeplőt a kezében, azonban a kellő pillanatban vissza is veszem azt.
Körülbelül fél órán keresztül tartott az út mire megérkeztünk egy másik városba, ahol éppen egy szabadtéri álló fogadást tartottak, melynek látványa azonnal visszarepített a múltba, és gondolkodás nélkül vettettem magam Stefanra, és kezdtünk vad csókcsatába.
A csókja olyan mámorító volt és szenvedélyes, hogy egy pillanatra sem akartam tőle elszakadni, ám 1920-ban, egy nyílt utcán parkoló autóban még magam sem mertem tovább lépni a fizikai érintkezés terén, sőt ami azt illeti még ez is túl sok volt, hiszen Klaus azon vehemenciáját tekintve, ami az én védelmemhez társul, még ez is túl indiszkrétnek tűnt.
- Abba kell hagynunk. – mondtam levegő után kapkodva, ám számat még mindig Stefan ajkaihoz tapasztva, ám végül mégis sikerült erőt vennem magamon és elszakítanom magamat tőle.
- Én nem félek. Neked sem kéne. – mondta Stefan miközben újra felém hajolt, amely csábításnak én ismét nem tudtam ellenállni, és immár a másik ölébe csúszva folytattuk az elmerülést; egymásban. Sokan nem tudják, de ha két vámpír ilyen vehemenciával kapcsolódik egymáshoz, sokkal vibrálóbb érzelmi hullámok járják át a részt vevők testét, mint az átlag emberek esetében.
- Azt mondtam nem. – vágtam magam ismét az anyósülés támlájának minden vámpír erőmet összegyűjtve, és kerülve a másik csábító tekintetét egy, az utcán álló lámpa fényét kezdtem el töretlenül kémlelni.
- Stefan ez nem helyén való. Vissza kell mennünk. – jelentettem ki, majd kiszálltam a kocsiból, és vártam, hogy a fiú is ugyanezt tegye.
- Nik sohasem ölne meg. Szinte már a testvérem.
- De nekem nem csak szinte, hanem valójában az. Érzem mikor beszél komolyan, és amely szabályokat lefektetett szentírásnak tekinti. Ne húzz ujjat vele! – hangzott el végül tekintélyt parancsolóan az utolsó mondat a számból, majd miután láttam, hogy végre Stefan is komolyan veszi a dolgokat belé karoltam, és így indultunk el a nem messze lévő park felé, ahol éppen egy pompás estet tartottak.
- Üdvözletem eme csodás hölgynek. – szólalt meg mögülem egy hang, amire Stefannal együtt fordultunk hátra, és erőltetett mosolyra húzott szájjal fogadtam Chichago fő emberének üdvözletét, aki mellett mindeközben Niklaus szélesen vigyorgott.
- A huga elbűvölően szép Mr. Klaus.
- Köszönöm polgármester úr. Édesanyánktól örökölte, Isten nyugosztalja. – válaszolt a tőle megszokott negédes hangon a testvérem, mire egy kissé bíráló pillantást vettettem felé.
- Igaza van uram. Mitöbb, biztos vagyok benne, hogy nem igen talál szebbet nála eme pompás vendégseregben sem. – szólalt meg végül Stefan mellettem, mire kedves arccal néztem föl rá, és amennyire csak lehetetett, még közelebb húzódtam hozzá.
- Jól mutatnak együtt. –szólalt meg ismét a polgármester, majd kezet fogott Nikkel, és a többi vendég felé indult.
- Muszáj kedvességgel a közelébe férkőznöm. Mostanra már az egész vezetőség verbénát iszik. – szólalt meg immár semmitmondó arccal Klaus, majd egy arra járó pincértől elvett egy pohár pezsgőt, és egy húzásra megitta azt.
- Türelmesnek kell lenned testvérem. Végre tudod kinél a kő, idő kérdése és a tiéd lesz. – nyugtatta meg a láthatóan feszült bátyámat az oldalamon lévő férfi, mire Nik bólintott.
- Azt hiszem szerzek ebből még egyet. – emelte meg az üres poharát végül, és elindult egy közelben lévő pincér felé.
- Tényleg kedvel. –fordultam szembe a másikkal, majd a frakkjánál fogva közelebb húztam, és a füléhez hajoltam.
- Kedvem támadt szórakozni. – mondtam, mire Stefan hallhatóan felnevetett, és ismét a karját tartotta felém.
- Ahogy csak óhajtja kisasszony.
2012. január 8., vasárnap
2012. január 7., szombat
It's so much fun! - negyedik fejezet
A Stefan-al való beszélgetésen felbuzdulva, mielőtt még találkoztam volna az előre megbeszélt helyen Matt/Adam-el elnéztem egy közeli butikba. Mivel tudtam, hogy újra a városban van, ergo ismét egy házban fogunk lakni, kedvem támadt pár új ruhát venni. Tökéletes alakomnak hála sosem okozott gondolt a ruhaválasztás, és most sem volt nehéz azt a három darab miniruhát a magamévá tennem, amit végül megvettem.
A vásárolgatásnak hála kicsit korábban érkeztem a nemrég találkahelyként választott fogadóházban, ahol egy kedves néni adta ki hatalmas házának szobáit. Miután az előszobában leraktam a kezemben lévő táskát gondolkodás nélkül nyitottam be a kivett szobába, ahol nem várt kép tárult a szemeim elé, mire az addig negédes arckifejezésem komolyra változott. Szavakra sem igazán volt szükség, hogy az éppen egy másik férfi társaságát élvező Adam zavartan fölnézzen, és a vele lévő fiú pedig olyan gyorsan pattant föl és vette vissza a már lekerült fölsőjét, hogy még egy vámpír is megirigyelte volna tőle.
- Jaime várj! – szólt az éppen indulóban lévő srác után Adam, ám én még ez előtt megállítottam őt.
- Soha életedben nem találkoztál még se velem, se ezzel a szőke fiúval, és miután hazamentél azt is elfelejted, hogy ma egyáltalán elindultál volna otthonról. – igéztem meg a fiút, aki ránézésre körülbelül 20 lehetett, majd tovább is engedtem.
- Nem tudtam, hogy korábban jössz. – kezdett el magyarázkodni az ál-Matt, miközben ő maga is fölöltözött, ám nem tűnt úgy, mint akit nagyon meghatott volna, hogy az előbb rájuk nyitottam, és abban a pillanatban villant föl a fejemben, hogy mi tárult volna elém, ha két perccel később jövök.
- Van fogalmad arról, hogy ezzel tönkrevághattál volna mindent? Ebben a kis porfészekben sohasem tudhatod ki-kinek az ismerőse. Megértem, hogy vannak szükségleteid, de azokat itt ne az én pasim képében elégítsd ki. – közöltem a mondandómat először kicsit indulatosabban, ám a végére sikerült lenyugtatnom magam.
- Jól van na. Tudod milyen vagyok. Könnyen elcsábulok. –reagált vigyorogva Adam, majd immár fölöltözve dőlt hanyatt az ágyon.
- Hitelesebben kell játszanod a szerepedet. Stefan kiszúrta, hogy nem Matt vagy. Ő jóval visszafogottabb szóval legközelebb ezt vedd figyelembe, ha a kis csipet-csapattal találkozol. – mondtam immár teljesen átlagos hangvételben, majd lehuppantam az ágy végébe.
- Oké. Fogtam. A szőke herceg maradjon hű a jelleméhez.
- Egyébként tetszettek az annak a ribancnak adott válaszaid. – jegyeztem meg mellesleg jelleggel, majd a lényegre tértem.
- Próbált még győzködni miután elmentem?
- Rögtön utánam akart szaladni, de az a szexi vámpír visszafogta. Látnod kellett volna milyen jelenetet levágtak. – nevette el magát Adam, majd végül fölölt az ágyon, és előre jött mellém.
- Tudod mi a dolgod. Először meg kell győznöd őket arról, hogy én milyen kedves és aranyos vagyok, és hogy mennyire félreismertek valójában. Utána jövök én egy kis szívszaggató színjátékkal, és remélhetőleg meg is vagyunk. El kell érnünk, hogy mire Nik visszatér, a bizalmukba fogadjanak. – ismételtem el immár sokadszor a másiknak nagy vonalakban a tervünket, majd miután úgy ítéltem meg a helyzetet, hogy Adam is végre komolyan fogja föl az egészet egy kicsit lazább témára váltottam.
- Vettem ma pár ruhát. Segíts kiválasztani a legdögösebbet. Este remélhetőleg randim lesz Stefan-el. Bár ő még nem tudja… - mosolyodtam el, majd fölpattantam, és behoztam a vásárolt ruhadarabokat. Mivel amúgy sem tartoztam a szégyenlős lányok közé, aztán Adam sem éppen a nőneműekhez vonzódik nem nagyon bujkáltam előle öltözködés közben sem. Miután mindhárom vásárolt darabot fölvettem gyorsan jött az ítélet tőle, és egy királykék ruhára esett a választás.
Tudtam, hogy rád ebben is számíthatok. – jegyeztem meg pakolás közben, majd miután mindent összeszedtem indulásra készen álltam meg az ajtóban.
- Ha történik valami azonnal értesíts. Tudod, hogy ez a te érdeked is. – mondtam, majd elindultam a Salvatore panzió felé.
A vásárolgatásnak hála kicsit korábban érkeztem a nemrég találkahelyként választott fogadóházban, ahol egy kedves néni adta ki hatalmas házának szobáit. Miután az előszobában leraktam a kezemben lévő táskát gondolkodás nélkül nyitottam be a kivett szobába, ahol nem várt kép tárult a szemeim elé, mire az addig negédes arckifejezésem komolyra változott. Szavakra sem igazán volt szükség, hogy az éppen egy másik férfi társaságát élvező Adam zavartan fölnézzen, és a vele lévő fiú pedig olyan gyorsan pattant föl és vette vissza a már lekerült fölsőjét, hogy még egy vámpír is megirigyelte volna tőle.
- Jaime várj! – szólt az éppen indulóban lévő srác után Adam, ám én még ez előtt megállítottam őt.
- Soha életedben nem találkoztál még se velem, se ezzel a szőke fiúval, és miután hazamentél azt is elfelejted, hogy ma egyáltalán elindultál volna otthonról. – igéztem meg a fiút, aki ránézésre körülbelül 20 lehetett, majd tovább is engedtem.
- Nem tudtam, hogy korábban jössz. – kezdett el magyarázkodni az ál-Matt, miközben ő maga is fölöltözött, ám nem tűnt úgy, mint akit nagyon meghatott volna, hogy az előbb rájuk nyitottam, és abban a pillanatban villant föl a fejemben, hogy mi tárult volna elém, ha két perccel később jövök.
- Van fogalmad arról, hogy ezzel tönkrevághattál volna mindent? Ebben a kis porfészekben sohasem tudhatod ki-kinek az ismerőse. Megértem, hogy vannak szükségleteid, de azokat itt ne az én pasim képében elégítsd ki. – közöltem a mondandómat először kicsit indulatosabban, ám a végére sikerült lenyugtatnom magam.
- Jól van na. Tudod milyen vagyok. Könnyen elcsábulok. –reagált vigyorogva Adam, majd immár fölöltözve dőlt hanyatt az ágyon.
- Hitelesebben kell játszanod a szerepedet. Stefan kiszúrta, hogy nem Matt vagy. Ő jóval visszafogottabb szóval legközelebb ezt vedd figyelembe, ha a kis csipet-csapattal találkozol. – mondtam immár teljesen átlagos hangvételben, majd lehuppantam az ágy végébe.
- Oké. Fogtam. A szőke herceg maradjon hű a jelleméhez.
- Egyébként tetszettek az annak a ribancnak adott válaszaid. – jegyeztem meg mellesleg jelleggel, majd a lényegre tértem.
- Próbált még győzködni miután elmentem?
- Rögtön utánam akart szaladni, de az a szexi vámpír visszafogta. Látnod kellett volna milyen jelenetet levágtak. – nevette el magát Adam, majd végül fölölt az ágyon, és előre jött mellém.
- Tudod mi a dolgod. Először meg kell győznöd őket arról, hogy én milyen kedves és aranyos vagyok, és hogy mennyire félreismertek valójában. Utána jövök én egy kis szívszaggató színjátékkal, és remélhetőleg meg is vagyunk. El kell érnünk, hogy mire Nik visszatér, a bizalmukba fogadjanak. – ismételtem el immár sokadszor a másiknak nagy vonalakban a tervünket, majd miután úgy ítéltem meg a helyzetet, hogy Adam is végre komolyan fogja föl az egészet egy kicsit lazább témára váltottam.
- Vettem ma pár ruhát. Segíts kiválasztani a legdögösebbet. Este remélhetőleg randim lesz Stefan-el. Bár ő még nem tudja… - mosolyodtam el, majd fölpattantam, és behoztam a vásárolt ruhadarabokat. Mivel amúgy sem tartoztam a szégyenlős lányok közé, aztán Adam sem éppen a nőneműekhez vonzódik nem nagyon bujkáltam előle öltözködés közben sem. Miután mindhárom vásárolt darabot fölvettem gyorsan jött az ítélet tőle, és egy királykék ruhára esett a választás.
Tudtam, hogy rád ebben is számíthatok. – jegyeztem meg pakolás közben, majd miután mindent összeszedtem indulásra készen álltam meg az ajtóban.
- Ha történik valami azonnal értesíts. Tudod, hogy ez a te érdeked is. – mondtam, majd elindultam a Salvatore panzió felé.
2012. január 5., csütörtök
It's so much fun! - harmadik fejezet
Nos, meghoztam az újabb fejezetet bár nem ez lett a leghosszabb, azt hisze ebben kezd el kinyílni a történet, ami remélem továbbra is elnyeri a tetszéseteket.
Pár pillanatig csendben élveztem a meglepettség látványát a szemben lévők arcán, ugyanis nagy örömömre még Damon szemében is láttam fölvillanni a csodálkozás jeleit, ám a legviccesebb látványt Elena nyújtotta, aki felháborodásában még az asztaltól is felpattant.
- Mit tettél vele? Megigézted igaz? Valami trükkel leszoktattad a verbénáról aztán… - hangzott el tőle a korántsem kiszámíthatatlan kérdések sorozata, ám mielőtt válaszolhattam volna váratlanul Matt szólalt meg mellettem.
- Magamtól álltam le a verbénáról és igézésről szó sincsen. – hangzott el a fiú szájából az igazság, ami a sértődött lány hebegéséből ítélve igencsak kielégítőnek bizonyult, azonban nem tartott sokáig újabb ellenérveket felhozni ellenem.
- De ő egy vámpír Matt! Mégis hogyan jöhettél vele össze? – hangoztatta Elena immár ökölbe szorított kezekkel, amire újfent remek válasz érkezett a mellettem álló fiú szájából.
- Stefan és Damon is az, mégis összeszűrted a levet mindkettőjükkel. Az én kapcsolatom Rebekah-val miért lenne más? – ami azt illeti ezt én magam sem mondhattam volna jobban, miközben ez már Damont is arra késztette, hogy megfogva a robbanás szélén álló királykisasszony kezét arra késztette őt, hogy leüljön, ám annak egy dühös pillantása elég volt rá, hogy a férfi megfutamodjon. Ez a jelenet megmondom őszintén akaratlanul is megmosolyogtatott, és felettébb viccesnek találtam azt, hogy vámpírt ilyen szinten képes irányítani egy ember.
- Hát nem érted Matt? Ő rossz. – kapálózott igencsak szánalmas módon Elena, de ekkor nem várt szövetséges lépett mellénk, akinek látványa hamar elhallgattatta a lányt, majd ezúttal kénytelen volt engedelmeskedni Damon szorításának, aki ezúttal sokkal határozottabban lépett fel a kis lotyó leültetését illetően.
- Attól függ mire érted Elena. Az ágyban biztosan nem az. – szólalt meg végül Stefan, aki ellenállhatatlan mosollyal lépett mellém, és végre ismét láttam a szemében azt a semmivel nem törődő vámpírt, akibe anno beleszerettem.
- Stefan!? – mosolyodtam el, miközben a lehető legtöbb gúnyt próbáltam a hangomba sűríteni. Legfőképpen a színjátszás részeként próbáltam felháborodni, aztán Matt-nek sem eshetett túl jól ez a kijelentés, ám ő csupán elmosolyodott, és ezúttal úriemberhez méltóan kommentár nélkül hagyta az elhangzottakat.
- Én most megyek, majd este találkozunk. – fordult felém a fiú, majd egy kicsit sem visszafogott csók kíséretében távozott.
- Nos, azt hiszem én is megyek. Stefan velem tartasz?
- Miért is ne. Biztos vagyok benne, hogy Elena felügyeletét egy kis időre Damon is el tudja látni. – csipkelődött kicsit a fiú, majd mutatván, hogy nyugodtan menjek csak előre elindult utánam.
- Imádom ezt az éned. Emlékeztet arra, akibe régen beleszerettem. – jegyeztem meg Stefannak, mikor a Grilltől nem messze lévő parkoz értünk, majd leültem egy padra, ám ő csupán megállt felettem, és kérdőn nézett rám.
- Mond csak miben töröd a fejed? Eltökélt lehetsz, ha a testvéred egyik ellenségével szövetkezel érte. – szegezte nekem a kérdést, majd a hatás fokozásáért keresztbe tette a kezét a mellkasa felett.
- Mégis mire célzol? – kérdeztem, bár egyértelműen tudtam a választ, de adtam annak egy esélyt, hogy Stefan azért mégsem találja ennyire átláthatónak a helyzetet.
- Ugyan már. Adam már ott leleplezte magát, ahogyan rád nézett. Aztán az a csók. Matt sohasem adna egy szájra puszinál többet nyilvánosan.
- Na jó, lehet megkértem Adamet, hogyha már úgyis mindig más arcát kell magára vennie, kicsit segíthetne nekem is. Aztán megemlítettem neki, hogy esetleg Klaus is elnézőbb lenne vele, ha segítene nekem. – terítettem ki a kártyáim egy részét Stefannak, ám azt hiszem arra már magától is rájött, amit most szavakba öntöttem előtte.
- Ne nézz így rám, oké? Nekem kellett egy boszorkány, lett is egy varázslóm, ő pedig unja az örökös menekülést és most esélye nyílt arra, hogy megszabaduljon Klaus csatlósaitól. Mindenkinek jó ezzel. – vázoltam a tényeket a másiknak, miután kissé enyhült is a bíráló tekintete, majd ezt követően kissé megpaskoltam a mellettem lévő helyet, és a srác végre hajlandó volt leülni.
- Matt hol van? – kérdezte érdeklődve, mire én kedves arccal felé néztem, majd az egyik kezem a combjára tettem.
- Nyugi. Tudod, hogy a varázslat csak akkor működik, ha a képmás életben van. És válaszolva a kérdésedre, biztonságos helyen. – mondtam, majd mutatóujjammal érintőlegesen megsimítottam Stefan arcát, majd kissé más téma felé tereltem a szót.
- Szóval a lényeg, hogy hivatalosan szingli vagyok. Úgyhogy ha meggondolnád magad… - kezdtem csábos hangon, végig a másik szemébe nézve, és pár pillanatnyi habozást tetten is értem a tekintetében, ám ő válasz helyett inkább fölállt, és csípőre tett kézzel nézett le rám.
- Tudod nagyon veszélyes, amit csinálsz. Nekem Klaus érdekeit kell néznem, de a Team Elenának aligha. Bármit is tervezel vigyázz magara Rebekah. – mondta komolyságot tükrözve a fiú, majd egy hosszabb, egymás szemébe néző pillanatot követően elsétált mellőlem.
Pár pillanatig csendben élveztem a meglepettség látványát a szemben lévők arcán, ugyanis nagy örömömre még Damon szemében is láttam fölvillanni a csodálkozás jeleit, ám a legviccesebb látványt Elena nyújtotta, aki felháborodásában még az asztaltól is felpattant.
- Mit tettél vele? Megigézted igaz? Valami trükkel leszoktattad a verbénáról aztán… - hangzott el tőle a korántsem kiszámíthatatlan kérdések sorozata, ám mielőtt válaszolhattam volna váratlanul Matt szólalt meg mellettem.
- Magamtól álltam le a verbénáról és igézésről szó sincsen. – hangzott el a fiú szájából az igazság, ami a sértődött lány hebegéséből ítélve igencsak kielégítőnek bizonyult, azonban nem tartott sokáig újabb ellenérveket felhozni ellenem.
- De ő egy vámpír Matt! Mégis hogyan jöhettél vele össze? – hangoztatta Elena immár ökölbe szorított kezekkel, amire újfent remek válasz érkezett a mellettem álló fiú szájából.
- Stefan és Damon is az, mégis összeszűrted a levet mindkettőjükkel. Az én kapcsolatom Rebekah-val miért lenne más? – ami azt illeti ezt én magam sem mondhattam volna jobban, miközben ez már Damont is arra késztette, hogy megfogva a robbanás szélén álló királykisasszony kezét arra késztette őt, hogy leüljön, ám annak egy dühös pillantása elég volt rá, hogy a férfi megfutamodjon. Ez a jelenet megmondom őszintén akaratlanul is megmosolyogtatott, és felettébb viccesnek találtam azt, hogy vámpírt ilyen szinten képes irányítani egy ember.
- Hát nem érted Matt? Ő rossz. – kapálózott igencsak szánalmas módon Elena, de ekkor nem várt szövetséges lépett mellénk, akinek látványa hamar elhallgattatta a lányt, majd ezúttal kénytelen volt engedelmeskedni Damon szorításának, aki ezúttal sokkal határozottabban lépett fel a kis lotyó leültetését illetően.
- Attól függ mire érted Elena. Az ágyban biztosan nem az. – szólalt meg végül Stefan, aki ellenállhatatlan mosollyal lépett mellém, és végre ismét láttam a szemében azt a semmivel nem törődő vámpírt, akibe anno beleszerettem.
- Stefan!? – mosolyodtam el, miközben a lehető legtöbb gúnyt próbáltam a hangomba sűríteni. Legfőképpen a színjátszás részeként próbáltam felháborodni, aztán Matt-nek sem eshetett túl jól ez a kijelentés, ám ő csupán elmosolyodott, és ezúttal úriemberhez méltóan kommentár nélkül hagyta az elhangzottakat.
- Én most megyek, majd este találkozunk. – fordult felém a fiú, majd egy kicsit sem visszafogott csók kíséretében távozott.
- Nos, azt hiszem én is megyek. Stefan velem tartasz?
- Miért is ne. Biztos vagyok benne, hogy Elena felügyeletét egy kis időre Damon is el tudja látni. – csipkelődött kicsit a fiú, majd mutatván, hogy nyugodtan menjek csak előre elindult utánam.
- Imádom ezt az éned. Emlékeztet arra, akibe régen beleszerettem. – jegyeztem meg Stefannak, mikor a Grilltől nem messze lévő parkoz értünk, majd leültem egy padra, ám ő csupán megállt felettem, és kérdőn nézett rám.
- Mond csak miben töröd a fejed? Eltökélt lehetsz, ha a testvéred egyik ellenségével szövetkezel érte. – szegezte nekem a kérdést, majd a hatás fokozásáért keresztbe tette a kezét a mellkasa felett.
- Mégis mire célzol? – kérdeztem, bár egyértelműen tudtam a választ, de adtam annak egy esélyt, hogy Stefan azért mégsem találja ennyire átláthatónak a helyzetet.
- Ugyan már. Adam már ott leleplezte magát, ahogyan rád nézett. Aztán az a csók. Matt sohasem adna egy szájra puszinál többet nyilvánosan.
- Na jó, lehet megkértem Adamet, hogyha már úgyis mindig más arcát kell magára vennie, kicsit segíthetne nekem is. Aztán megemlítettem neki, hogy esetleg Klaus is elnézőbb lenne vele, ha segítene nekem. – terítettem ki a kártyáim egy részét Stefannak, ám azt hiszem arra már magától is rájött, amit most szavakba öntöttem előtte.
- Ne nézz így rám, oké? Nekem kellett egy boszorkány, lett is egy varázslóm, ő pedig unja az örökös menekülést és most esélye nyílt arra, hogy megszabaduljon Klaus csatlósaitól. Mindenkinek jó ezzel. – vázoltam a tényeket a másiknak, miután kissé enyhült is a bíráló tekintete, majd ezt követően kissé megpaskoltam a mellettem lévő helyet, és a srác végre hajlandó volt leülni.
- Matt hol van? – kérdezte érdeklődve, mire én kedves arccal felé néztem, majd az egyik kezem a combjára tettem.
- Nyugi. Tudod, hogy a varázslat csak akkor működik, ha a képmás életben van. És válaszolva a kérdésedre, biztonságos helyen. – mondtam, majd mutatóujjammal érintőlegesen megsimítottam Stefan arcát, majd kissé más téma felé tereltem a szót.
- Szóval a lényeg, hogy hivatalosan szingli vagyok. Úgyhogy ha meggondolnád magad… - kezdtem csábos hangon, végig a másik szemébe nézve, és pár pillanatnyi habozást tetten is értem a tekintetében, ám ő válasz helyett inkább fölállt, és csípőre tett kézzel nézett le rám.
- Tudod nagyon veszélyes, amit csinálsz. Nekem Klaus érdekeit kell néznem, de a Team Elenának aligha. Bármit is tervezel vigyázz magara Rebekah. – mondta komolyságot tükrözve a fiú, majd egy hosszabb, egymás szemébe néző pillanatot követően elsétált mellőlem.
2012. január 1., vasárnap
BUÉK!
Először is egészségben, békességben és TVD-ben gazdag boldog új évet kívánnék minden olvasónak!
Sajnos a 3. fejezet közzététele késni fog, ugyanis a jövő héten két vizsga is vár rám, de hétvégére mindenképpen felkerül a folytatás!
Sajnos a 3. fejezet közzététele késni fog, ugyanis a jövő héten két vizsga is vár rám, de hétvégére mindenképpen felkerül a folytatás!
2011. december 29., csütörtök
It's so much fun! - második fejezet
Meghoztam nektek a következő fejezetet, amelyet - mivel visszatekintés - dőlt betűvel szedve olvashattok. Nagyon örültem a hozzászólásoknak, és kérlek titeket ezt a fejezetet se hagyjátok szó nélkül!
Miután Klaus itt hagyott ebben az Isten háta mögötti
porfészekben, majd a Salvatore testvérek sem az elvárható vendégszeretettel
fogadták személyemet, úgy döntöttem elmegyek kicsit szórakozni, és talán az
este folyamán fölszedek egy kedvemre való sármos fiút, akivel majdan egy
csendesebb helyre vonulva elszórakozhatok. Hiányzott már a buli, no meg a
kikapcsolódás, a tánc és minden egyéb, ami egy átmulatott éjszaka velejárója.
Egy kényelmes miniruhába bújtam, majd az elengedhetetlen kelléknek számító fekete magassarkút is fölhúztam a lábamra, majd útnak indultam. Természetesen már a helyi szórakozóhelyhez vezető úton is megannyi illetlen hozzászólással illettek az ugyancsak a Grill-be tartó férfiak, amit egyáltalán nem bántam, hiszen az volt a cél, hogy valakit fölszedjek, de azt hiszem valamivel magasabb intelligenciaszintű társaságból fogok választani.
Mikor beléptem az ajtón, már javában folyt a parti, ám mielőtt bekapcsolódnék, úgy döntöttem előbb megiszok valamit, és közben egyúttal terepszemlét is tartok a jelen lévő fiatalok között. A pultnál lévő összes bárszék foglalt volt, de egy ilyen apróság ugyebár nem állhat Rebekah útjába, ha ő kényelembe szeretné helyezni magát valahol, azt meg is fogja tenni.
- Hello szivi. Azt hiszem te itt befejezted az iszogatást. – léptem oda egy még nálam is kirívóbb öltözetben ücsörgő lányhoz, miközben az igézés eszközt hívtam segítségül, majd rögvest helyet is foglaltam a helyén.
- Valami pezsdítő koktélt kérnék. – szóltam oda, az akkor még háttal álló pincérnek, aki a hátsó szekcióját figyelve korántsem titulálható elhanyagolható külsejűnek, ám mikor megfordult nem kis meglepetésre egy ismerős arc köszönt vissza rám.
- Ohh. Csak nem Matt-hez van szerencsém? – kérdeztem meg a nyilvánvalót miközben ő különböző italokat öntött a sékerbe, majd erre a megszólalásomra föl is nézett rám.
- Igen. Mindig öröm azon személyek hozzátartozóit látni, akik a szemem előtt ölték meg a barátaimat. – utalt ezzel a Tyler-el történt kisebb afférjára a testvéremnek, ám nem tudom miért ilyen gúnyos, hiszen végül is én aztán semmi túlzottan erőszakos cselekedetet nem követtem el ellene.
- Nem a testvéremről kéne megítélned. Tény hogy szeretem, mert a testvérem. Aztán ki mondana ellent, ha a testvére a segítségét kérné? Fogadjunk, hogy te sem. – kezdtem bele egy kis bájcsevejbe, elvégre is kellemes társaság reményében látogattam ide, és talán ebből valami jó is kisülhet. Elvégre is belülről felőrölni egy társaságot a legszórakoztatóbb nem? Merült föl bennem eme gondolat, majd vele együtt egy briliáns terv is, melynek legfőbb alkotóeleme azt hiszem pont a velem szemben álló szőke szépfiú lehetne. Az előző hozzászólásomra szavakkal ugyan nem válaszolt, de láttam rajta a helyeslés jeleit, és valami azt súgta, hogy éppenséggel bele is nyúltam valaminek a közepébe, ami egyre inkább kezdte felkelteni az érdeklődésemet.
- Az italod. A ház vendége voltál. – tette elém a színekben gazdag koktélt, amit bevallom őszintén egy kis fenntartással fogadtam, elvégre is egy vámpírellenes városról beszélünk, ám ahogy belekóstoltam az italba a várt hatás elmaradt, és a verbéna csípőssége helyett, egy igencsak kellemes íz járta át a számat.
- Te aztán tudsz valamit. – jegyeztem meg miközben ittam, az egyfolytában sürgő-forgó srácnak, majd azon tűnődtem hogyan is kerülhetnék egy Elena párti katonához közelebb, és valami azt súgta ezzel a testvér vonallal talán érdemes lehetne többet foglalkozni.
- Látod őt, igaz? A testvéredet. – kérdeztem bele a közepébe, ami azt hiszem egy kis előzetes magyarázatot érdemel. Mielőtt Klaus távozott a városból tájékoztatott arról, hogy milyen érdekes beszélgetést hallott a kis boszi és e között a srác között, majd egy kis kérdezősködés után gyorsan összeraktam a képet a fejemben, melyet most szavak formájában, hangosan is kinyilvánítottam.
- Semmi közöd hozzá. –hangzott el a kissé rideg válasz, amiből egyértelműen kilátszott, hogy a válasz valójában igen lenne, és ezen felbátorodva tettem az ezt követő felajánlást.
- Oké. De ha mégis kíváncsi vagy a tudásomra ott megtalálsz. – mutattam mosolyogva egy közeli asztalra melynél sikerült kiszúrni egy esetleges prédaként szolgáló srácot, akit amelyest leültem mellé, máris sikerült az ujjaim köré csavarnom. Ami azt illeti emellett tetszett benne, hogy kedvesen és nem alpárian próbált közeledni, majd miután felkért táncolni szívesen mondtam igent a számára. Jól esett egy kicsit szórakozni, és ami azt illeti kicsit meg is éheztem közben, majd mivel nem szokásom a szükségleteimnek ellent mondani egy sokatmondó kacsintás kíséretében elkezdtem a hátsó ajtó felé húzni a másikat, ám ekkor váratlanul az imént oly elutasítóan viselkedő pincérfiú fogta meg a vállamat.
- Beszéljünk. – hangzott el a rövid indoklás, amire csupán egy sejtelmes mosollyal válaszoltam, ám a vérről nem állt szándékomban lemondani.
- Előbb harapok valamit. – válaszoltam a fülébe súgva, ám mikor ismét a kijárat felé fordultam ő megfogta a kezemet, és arra késztetett, hogy ezzel ismét felé forduljak.
- Nem ittam verbénát több mint egy hete. – jött egy sokat sejtető válasz tőle, ami azt hiszem, roppantmód megkönnyíti a továbbiakban a tervem végrehatását.
- Ez esetbe…azt hiszem, jobb lenne valami csendesebb helyre vonulnunk. – adtam jókedvűen válaszul Matt-nek, majd elköszönve az így megmenekült fiútól, a szőke sráccal léptem ki a hely mögötti sikátorba.
- Remélem tudod, hogy ha átvágsz nem éppen szép halál vár rád. – jegyeztem meg élesen a másik szemébe nézve, majd elkezdtem lassú léptekkel sétálgatni a kihalt kis utcán.
- Nem hazudtam. El akartam szakadni attól a világtól. – utalt ezzel minden bizonnyal a természetfelettire Matt, ami azt kell, hogy mondjam igen nagy butaság volt tőle, de mindig is szerettem az ilyen ártatlan fiúkat, így alig vártam, hogy belevághassak a tervembe, ám azt hiszem, előtte még válaszolnom kell pár kérdésre.
- Szóval azt mondtad tudsz nekem segíteni a testvéremmel kapcsolatban. Tudod nagyon nehéz függetleníteni az elmémet tőle, és bár Bonnie elmondott egy igét aminek hatására elvileg távoznia kellett volna, és ő úgy tudja távozott is, de Vicky még mindig jelen van. Hozzáteszem most nincs jelen, és azt szeretném, hogy soha többé ne is legyen. – tárta elém a problémáját a másik, és ami azt illeti mostmár azt is megtudtam miért nem a barátai segítségét kéri az ügyben. Valószínűleg ő az, aki miatt nem távozik a szellem, és ezt nem akarja bevallani a kis bíráló társaságnak.
- Azt hiszem, én tudok egy boszorkányt, aki véglegesítheti a távollétet, ám a segítségemnek ára van. Magasabb ára, mint amit te előzetesen felajánlottál, bár az is része lesz a dolognak. – adtam korántsem kertelő választ, és megállva a fiú előtt vártam a válaszát.
- Mi lenne az az ár pontosan? – kaptam meg az előre várható kérdést, és nem kellett sokat várni a reakciómra.
- Te. Továbbá az, hogy továbbra sem iszol verbénát. – tettem világossá a szándékaimat, és bár igézéssel is könnyedén megszabhatnám a dolgok menetét, de azt hiszem, így lesz ez a dolog igazán hiteles.
- Rendben. - hangzott el kisebb hezitálás után, majd Matt a kezét nyújtotta a megállapodás fixálására, amit én szívesen fogadtam. Meg kell, hogy mondjam, igen kétségbe esett lehet, ha ilyen alkura szorul, de azt kell, hogy mondjam nem is alakulhatott volna a dolog ennél jobban.
- Nos, akkor én be is szedném az előleget. – mondtam, majd egy cseppet sem hezitálva, a srácot a falhoz szorítva fogaimat a nyakába mélyesztettem, és élveztem a belőle áradó vörös nedü adta élvezeteket.
Egy kényelmes miniruhába bújtam, majd az elengedhetetlen kelléknek számító fekete magassarkút is fölhúztam a lábamra, majd útnak indultam. Természetesen már a helyi szórakozóhelyhez vezető úton is megannyi illetlen hozzászólással illettek az ugyancsak a Grill-be tartó férfiak, amit egyáltalán nem bántam, hiszen az volt a cél, hogy valakit fölszedjek, de azt hiszem valamivel magasabb intelligenciaszintű társaságból fogok választani.
Mikor beléptem az ajtón, már javában folyt a parti, ám mielőtt bekapcsolódnék, úgy döntöttem előbb megiszok valamit, és közben egyúttal terepszemlét is tartok a jelen lévő fiatalok között. A pultnál lévő összes bárszék foglalt volt, de egy ilyen apróság ugyebár nem állhat Rebekah útjába, ha ő kényelembe szeretné helyezni magát valahol, azt meg is fogja tenni.
- Hello szivi. Azt hiszem te itt befejezted az iszogatást. – léptem oda egy még nálam is kirívóbb öltözetben ücsörgő lányhoz, miközben az igézés eszközt hívtam segítségül, majd rögvest helyet is foglaltam a helyén.
- Valami pezsdítő koktélt kérnék. – szóltam oda, az akkor még háttal álló pincérnek, aki a hátsó szekcióját figyelve korántsem titulálható elhanyagolható külsejűnek, ám mikor megfordult nem kis meglepetésre egy ismerős arc köszönt vissza rám.
- Ohh. Csak nem Matt-hez van szerencsém? – kérdeztem meg a nyilvánvalót miközben ő különböző italokat öntött a sékerbe, majd erre a megszólalásomra föl is nézett rám.
- Igen. Mindig öröm azon személyek hozzátartozóit látni, akik a szemem előtt ölték meg a barátaimat. – utalt ezzel a Tyler-el történt kisebb afférjára a testvéremnek, ám nem tudom miért ilyen gúnyos, hiszen végül is én aztán semmi túlzottan erőszakos cselekedetet nem követtem el ellene.
- Nem a testvéremről kéne megítélned. Tény hogy szeretem, mert a testvérem. Aztán ki mondana ellent, ha a testvére a segítségét kérné? Fogadjunk, hogy te sem. – kezdtem bele egy kis bájcsevejbe, elvégre is kellemes társaság reményében látogattam ide, és talán ebből valami jó is kisülhet. Elvégre is belülről felőrölni egy társaságot a legszórakoztatóbb nem? Merült föl bennem eme gondolat, majd vele együtt egy briliáns terv is, melynek legfőbb alkotóeleme azt hiszem pont a velem szemben álló szőke szépfiú lehetne. Az előző hozzászólásomra szavakkal ugyan nem válaszolt, de láttam rajta a helyeslés jeleit, és valami azt súgta, hogy éppenséggel bele is nyúltam valaminek a közepébe, ami egyre inkább kezdte felkelteni az érdeklődésemet.
- Az italod. A ház vendége voltál. – tette elém a színekben gazdag koktélt, amit bevallom őszintén egy kis fenntartással fogadtam, elvégre is egy vámpírellenes városról beszélünk, ám ahogy belekóstoltam az italba a várt hatás elmaradt, és a verbéna csípőssége helyett, egy igencsak kellemes íz járta át a számat.
- Te aztán tudsz valamit. – jegyeztem meg miközben ittam, az egyfolytában sürgő-forgó srácnak, majd azon tűnődtem hogyan is kerülhetnék egy Elena párti katonához közelebb, és valami azt súgta ezzel a testvér vonallal talán érdemes lehetne többet foglalkozni.
- Látod őt, igaz? A testvéredet. – kérdeztem bele a közepébe, ami azt hiszem egy kis előzetes magyarázatot érdemel. Mielőtt Klaus távozott a városból tájékoztatott arról, hogy milyen érdekes beszélgetést hallott a kis boszi és e között a srác között, majd egy kis kérdezősködés után gyorsan összeraktam a képet a fejemben, melyet most szavak formájában, hangosan is kinyilvánítottam.
- Semmi közöd hozzá. –hangzott el a kissé rideg válasz, amiből egyértelműen kilátszott, hogy a válasz valójában igen lenne, és ezen felbátorodva tettem az ezt követő felajánlást.
- Oké. De ha mégis kíváncsi vagy a tudásomra ott megtalálsz. – mutattam mosolyogva egy közeli asztalra melynél sikerült kiszúrni egy esetleges prédaként szolgáló srácot, akit amelyest leültem mellé, máris sikerült az ujjaim köré csavarnom. Ami azt illeti emellett tetszett benne, hogy kedvesen és nem alpárian próbált közeledni, majd miután felkért táncolni szívesen mondtam igent a számára. Jól esett egy kicsit szórakozni, és ami azt illeti kicsit meg is éheztem közben, majd mivel nem szokásom a szükségleteimnek ellent mondani egy sokatmondó kacsintás kíséretében elkezdtem a hátsó ajtó felé húzni a másikat, ám ekkor váratlanul az imént oly elutasítóan viselkedő pincérfiú fogta meg a vállamat.
- Beszéljünk. – hangzott el a rövid indoklás, amire csupán egy sejtelmes mosollyal válaszoltam, ám a vérről nem állt szándékomban lemondani.
- Előbb harapok valamit. – válaszoltam a fülébe súgva, ám mikor ismét a kijárat felé fordultam ő megfogta a kezemet, és arra késztetett, hogy ezzel ismét felé forduljak.
- Nem ittam verbénát több mint egy hete. – jött egy sokat sejtető válasz tőle, ami azt hiszem, roppantmód megkönnyíti a továbbiakban a tervem végrehatását.
- Ez esetbe…azt hiszem, jobb lenne valami csendesebb helyre vonulnunk. – adtam jókedvűen válaszul Matt-nek, majd elköszönve az így megmenekült fiútól, a szőke sráccal léptem ki a hely mögötti sikátorba.
- Remélem tudod, hogy ha átvágsz nem éppen szép halál vár rád. – jegyeztem meg élesen a másik szemébe nézve, majd elkezdtem lassú léptekkel sétálgatni a kihalt kis utcán.
- Nem hazudtam. El akartam szakadni attól a világtól. – utalt ezzel minden bizonnyal a természetfelettire Matt, ami azt kell, hogy mondjam igen nagy butaság volt tőle, de mindig is szerettem az ilyen ártatlan fiúkat, így alig vártam, hogy belevághassak a tervembe, ám azt hiszem, előtte még válaszolnom kell pár kérdésre.
- Szóval azt mondtad tudsz nekem segíteni a testvéremmel kapcsolatban. Tudod nagyon nehéz függetleníteni az elmémet tőle, és bár Bonnie elmondott egy igét aminek hatására elvileg távoznia kellett volna, és ő úgy tudja távozott is, de Vicky még mindig jelen van. Hozzáteszem most nincs jelen, és azt szeretném, hogy soha többé ne is legyen. – tárta elém a problémáját a másik, és ami azt illeti mostmár azt is megtudtam miért nem a barátai segítségét kéri az ügyben. Valószínűleg ő az, aki miatt nem távozik a szellem, és ezt nem akarja bevallani a kis bíráló társaságnak.
- Azt hiszem, én tudok egy boszorkányt, aki véglegesítheti a távollétet, ám a segítségemnek ára van. Magasabb ára, mint amit te előzetesen felajánlottál, bár az is része lesz a dolognak. – adtam korántsem kertelő választ, és megállva a fiú előtt vártam a válaszát.
- Mi lenne az az ár pontosan? – kaptam meg az előre várható kérdést, és nem kellett sokat várni a reakciómra.
- Te. Továbbá az, hogy továbbra sem iszol verbénát. – tettem világossá a szándékaimat, és bár igézéssel is könnyedén megszabhatnám a dolgok menetét, de azt hiszem, így lesz ez a dolog igazán hiteles.
- Rendben. - hangzott el kisebb hezitálás után, majd Matt a kezét nyújtotta a megállapodás fixálására, amit én szívesen fogadtam. Meg kell, hogy mondjam, igen kétségbe esett lehet, ha ilyen alkura szorul, de azt kell, hogy mondjam nem is alakulhatott volna a dolog ennél jobban.
- Nos, akkor én be is szedném az előleget. – mondtam, majd egy cseppet sem hezitálva, a srácot a falhoz szorítva fogaimat a nyakába mélyesztettem, és élveztem a belőle áradó vörös nedü adta élvezeteket.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)